Kapszulás kávé – Egy aprócska tégely, ami mindent megváltoztatott

2020.09.22.

Amikor az első kapszulák és a formabontó dizájnnal megalkotott kávégépek megjelentek a hazai piacon, mindannyiunkban megszületett a vágy, hogy megtapasztaljuk a kávéfőzés jövőjeként beharangozott újdonságot. Azóta lassan egy étvized telt el, a lelkesedésünk mégis töretlen maradt. De minek köszönhető a siker? Miért rajongunk az aprócska kapszulákért?

Manapság már bárhol hozzájuthatunk kedvenc napindító italunkhoz. Otthon, a munkahelyen vagy akár egy bevásárlóközpontban is felhörpinthetünk egy csésze kapszulából kinyert főzetet, és nem telhet el úgy családi ünnepség, hogy az ajándékok között fel ne tűnne egy új kávégép – vagy legalább néhány csomag utántöltő betét. A különleges csomagolási technológiával kínált őrlemények a mindennapi életünk részévé váltak, térhódításukkal pedig nem csak új ízélményekkel lettünk gazdagabbak, hanem feltárult előttünk egy teljesen új, kényelmesebb világ.

Miért olyan népszerű a kapszulás kávé?

1. Nem kell hozzá szakértelem

Sorra jelentik be a barista tanfolyamok indulását, és fiatalok ezrei fedezik fel nap mint nap a pörkölés, őrlés és főzés csínját-bínját. Az elmúlt évtizedben rengetegen elmélyedtek a kávékészítés szövevényes világában, de természetesen nem mindenki ennyire lelkes.

kapszulás kávé

A legtöbben csak egy csésze ízletes kávéra vágynak, mindezt pedig a legkevesebb energia kifejtésével szeretnék elérni. Számukra kínál ideális megoldást a kapszulás kávé. Az ízvilág megválasztása után csupán egyetlen gombot kell lenyomni.

2. Minden csésze ugyanazt az élményt nyújtja

Egyszerűen nincs hibázási lehetőség. Nem kell a megfelelő nyomás és hőfok megkeresésével bajlódnunk, és nincs szükség az őrlési erősség beállítására. Sőt, még az optimális vízmennyiségen sem kell törnünk a fejünket. Minden adva van.

kapszulás kávé

Megégett, túl vizes, túl erős, ízetlen – ha kapszulás kávét választunk, ezek a gondolatok sose hagyják el a szánkat. Minden csésze pontosan ugyanazt nyújtja, amit megszoktunk: egy friss, gazdag aromájú, testes ízélményt.

3. Könnyű tisztán tartani

Nem kell a nedves zaccot tartalmazó tégelyt a kuka széléhez ütögetnünk. Soha nem fordulhat elő, hogy a kiborított őrlemény feltakarításával kéne foglalkoznunk. Elfelejthetjük, hogy minden egyes lefőzött adag után a mosogató felé vegyük az irányt.

kapszulás kávé

A kávéfőzésnek ez a legegyszerűbb és leggyorsabb módja. Csak az elhasználódott kapszulákat kell a megfelelő hulladéktárolóba dobnunk – mindössze ennyi a teendőnk, ha megtelt a gép tartálya.

4. Hatalmas az ízválaszték

Elmúlt az az idő, amikor a boltok polcain felsorakozó zacskós őrlemények közül kellett kiválasztanunk a legszimpatikusabb változatot, majd heteken keresztül kortyolgattuk ugyanazt az ízű főzetet. Beköszöntött a felfedezők korszaka!

A LEGJOBB ÁR-ÉRTÉK ARÁNYÚ KÁVÉKAPSZULÁK

  • Kapszula csomag - BORO Coffee
    12 darabos kapszula csomag
    14 100 Ft
  • Kapszula csomag - BORO Coffee
    8 darabos kapszula csomag
    9 650 Ft
  • Kapszula csomag - BORO Coffee
    4 darabos kapszula csomag
    4 900 Ft
  • Boro-Coffee - Guatemala Kapszula
    GUATEMALA Kapszula
    1 290 Ft

Az online webshopoknak hála immár több ezer kávékapszula közül választhatjuk ki a nekünk tetsző ízvilágot. Csupán arra kell odafigyelnünk, hogy a tégely kompatibilis legyen a kávéfőzőnkkel. Ha ez stimmel, indulhat a felfedezés!

Prémium minőségű kapszulás kávé elérhető áron

Az elkészítés folyamata kényelmesebbé vált, a kávéfőzők egyszerű használati tárgyakból a konyhák dekoratív kiegészítőjévé avanzsálódtak, a megszokott alapízeket pedig felváltották a különböző földrészek nevével fémjelzett különlegességek.

A kapszulák térhódításával a kávéházi élmény beköltözött az otthonunkba, a Nespresso gépekkel kompatibilis BORO-Coffee kapszulák megjelenésével pedig elérhető áron, környezettudatos (újrahasznosítható) csomagolásban váltak elérhetővé a prémium babszemekből készült őrlemények.

kapszulás kávé

Ha rajongsz a kapszulás kávékért, és szeretnéd megtapasztalni, hogy mit is jelent pontosan a „BORO-pillanat”, akkor itt az idő, hogy felfedezd az OMNIBUS BLEND, a NICARAGUA, a GUETAMALA és a COLUMBIA kávék rabul ejtő ízvilágát!

Kedvenc kávéitok

  • Boro Coffee - Crema

    CREMA

    2 200 Ft6 800 Ft
  • Espresso - Boro Coffee

    ESPRESSO

    2 600 Ft8 400 Ft
  • 100% Arabica - Boro Coffee

    100% ARABICA

    3 200 Ft10 800 Ft
  • Kapszula csomag - BORO Coffee

    4 darabos kapszula csomag

    4 900 Ft
  • Blend válogatás - BORO-Coffee

    Blend Válogatás

    11 700 Ft