Ha kávé, akkor Dél-Amerika. Ha Dél-Amerika, akkor Brazília. Ha Brazília, akkor arabica. Igaz, hogy az elmúlt évtizedekben jelentkező megélénkült kereslet hatására rengeteget változott a kávétermelő országok világpiaci helyzete, Dél-Amerikának – azon belül pedig leginkább Brazíliának – sikerült megőriznie vezető pozícióját. De miért olyan különlegesek a Csendes- és Atlanti-óceán ölelésében elhelyezkedő kontinens babszemei? Brazília mellett milyen országok kávékülönlegességeit érdemes még megkóstolni erről a termőterületről?
Az 1900-as évek elején a világ kávétermelésének körülbelül 80%-át még Brazília szolgáltatta. Mára ez az arány 35%-ra csökkent. A visszaesés drasztikusnak tűnhet, de még így is ez az ország számít az arabica kávék elsődleges forrásának (Brazília mellett természetesen Kolumbiáról, és Peruról sem érdemes megfeledkezni).
Az arabica kávék uralma
Dél-Amerika országainak túlnyomó részében elsősorban arabica szemeket termesztenek (az igénytelenebb és ellenállóbb robusta kávénövény inkább Afrikára – Angola, Elefántcsontpart, Uganda – jellemző). Az arabica növény 1000-2000 méteres magasságban, hűvös, szubtrópusi éghajlaton érzi jól magát, árnyékot, sok nedvességet és tápanyagokban gazdag talajt igényel.

Az arabica kávék igen különbözőek lehetnek, ízviláguk is eltér egymástól, általánosítani éppen ezért nem lehet. Ízüket a puha, selymes, lágy, kiegyensúlyozott jelzőkkel szoktuk jellemezni. Savtartalmuk alacsonyabb, aromákban gazdagabb, a babok illata pörkölés előtt és után is gyümölcsös és édeskés.
A kesernyésebb, savasabb és erőteljesebb robusta szemekhez képest az arabica kávék azért drágábbak, mert nehezebb nagy mennyiségben előállítani őket – érzékenyebbek a kártevőkkel, valamint a klimatikus viszonyokkal szemben, költségesebb a területek művelése és sokkal nagyobb rájuk a kereslet.
ARABICA KÁVÉK A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL
-
Afrika Szemes Kávé Válogatás23 690 Ft
-
Peru Decaf – Koffeinmentes Szemes kávé4 950 Ft
-
12 darabos kávékapszula csomag16 500 Ft
-
8 darabos kávékapszula csomag11 880 Ft
Best of Dél-Amerika
Amennyiben egy lágyabb, a robustához képest alacsonyabb koffeintartalmú, viszont gazdagabb ízvilágú kávéra vágysz, érdemes megnézned, hogy mit kínál számodra Dél-Amerika:

1. BORO-Coffee BRAZIL SANTOS Guaxupe – 100% arabica
A kávé teste gazdag és erőteljes. Ízében, minimális savassággal, nehéz étcsokoládés tónusok dominálnak – mindez a szárított fügére emlékeztet. Lecsengése kesernyés és intenzív.
A brazilok legkedveltebb arabica bourbon kávéja. Kellemes ízű, testes, csak alig érezhetően kesernyés, savassága pedig kimondottan alacsony. Különleges ízét a vasban gazdag talajtól – terra rossa – kapja.
- Kávétípus: ristretto, espresso, lungo, cappucino
- Fő ízjegyek: csokoládé, karamell
- Termőterület: Guaxupé Minas Gerais
2. BORO-Coffee COLUMBIA – 100% arabica
- Kávétípus: ristretto, espresso, lungo, cappucino, latte
- Fő ízjegyek: csokoládé
- Termőterület: Pedregal
Kizárólag kapszulás kávéfőzővel rendelkezel? Semmi probléma! A BORO-Coffee COLUMBIA 100% arabica kávékülönlegességet ide kattintva kapszulás kivitelben is megrendelheted.
3. BORO-Coffee PERU – 100% arabica
A kávé teste erős. Ízében a kakaós tónusok kíséretében édes és csokoládés tónusok dominálnak. Lecsengése enyhén savas és keserű, a grapefruit és narancshéj ízeire emlékeztet.
- Kávétípus: ristretto, espresso, lungo, cappucino
- Fő ízjegyek: nektarin, cseresznyevirág, vanília
- Termőterület: San Jose de Lourdes

A dél-amerikai termőterületek mellett más kontinensek kávéi is érdekelnek? Tekintsd meg a BORO-Coffee teljes arabica kínálatát! Kattints ide!